hello hölgyek
10 érdekes tény a COCO CHANEL-ről
Most vegyünk róla sorra néhány érdekes tényt:
Árvaházban nőtt fel
Amikor Chanel 12 éves volt, édesanyja tuberkolózisban elhunyt. Apja elhagyta a családot, így két fiútestvérét a szociális hálózat egy farmra küldte dolgozni, Gabrielle és két lánytestvére pedig az aubazine-i árvaházba került. Gabrielle élete tehát a nulláról indult, mégis csodára volt képes.
Eleinte kabaréénekes volt
Gabrielle 1903-ban, 20 évesen babaruhák és kelengyék varrásával kezdett foglalkozni. 5 évvel később útnak indult, és színpadi szereplésekkel próbálkozott. Kávézókban előadott darabokban szerepelt, a közönség pedig imádta a sanzonokat, amiket énekelt. Nevét is az egyik ilyen sanzonnak köszönheti. A „Qui qu’a vu Coco dans l’Trocadéro?” sanzon sikert és nevet hozott neki.
Kalapok tervezésével lépett be a divat világába
Coco Chanel az árvaházban tanulta meg a varrás művészetét. 1910-ben Chanel Modes néven kalapkészítő műhelyt és üzletet nyitott a párizsi Cambon 21 utcában. Első ügyfelei egyszerű nők voltak, de a fontos, pénzes vevők is hamar megjelentek. A kalapok óriási sikerre tettek szert.
Neki köszönhetően hordhatunk nadrágot
Coco Chanel felháborította a divatvilágot, amikor nadrágot viselt Velencében, hogy könnyebben utazzon gondolával. Szintén ő volt az, aki úgy döntött, hogy hosszú szoknyában lovagolni sem lehet tisztességesen, ezért bevezette a nők körében a nadrág viselését. Coco Chanel mindig kockázatvállaló volt, talán ezért is lett olyan sikeres. Mi pedig, miközben az üzletközpont divatüzleteiben a nadrágok között válogatunk, ne feledjünk el hálával gondolni rá, amiért ma már nyugodt szívvel vehetjük fel ezt az egyszerre csinos és praktikus ruhadarabot.
Coco Chanel nevéhez köthető a kosztüm is
Chanel forradalmasította a női divatot, amikor megszabadította a nőket a „ruháktól, amelyekben nem lehet mozogni”. Szakított a fűzőkkel, és a kényelmet és praktikumot helyezte előtérbe. Az 1925-ben bemutatott híres Chanel-kosztüm tweed szövetből készült, és katonai ihletésű kabátja, párnás zsebei és ékszerhez hasonlító arany gombjai voltak.
Chanel N° 5 – az első mesterségesen alkotott parfüm
A Coco Chanel adta nekünk a leghíresebb parfümöt, a Chanel N° 5-ot. A parfümöt 1921-ben dobták piacra, és biztosították helyét a történelemben, amikor Marilyn Monroe-tól megkérdezték, mit visel az ágyban, és ő azt válaszolta: „Csak néhány csepp Chanel N° 5-ot”.
Nevét Chanel szerencseszámáról kapta, valamint azért, mert a mintái közül az 5. illat volt. Mára már ikonikusnak számító üvegét Coco akkori szeretője, Dmitrij Pavlovics Romanov orosz nagyherceg tervezte meg Coco számára, a cári testőrség vodkásüvegét használva mintának.
Chanel ezzel a lépésével új tendenciát is elindított: ezután minden neves divatház piacra dobott saját parfümöt is, amik közül számos illatot te is megismerhetsz ha vásárolgatásaid során betérsz az üzletközpont drogériájába.
Több mint 30 évig szállodában élt
Életének utolsó éveiben Coco Chanel magányos életet élt, a párizsi Hotel Ritzben lakott, ahol 1971-ben, 87 éves korában hunyt el. Volt egy saját lakása is, a nappalokat ott töltötte, de éjszakára mindig a Ritzbe ment.
Az Oroszlán
Elgondolkodtál már azon, hogy miért van annyira jelen az oroszlán Chanel ékszereiben? Valószínűleg azért, mert Oroszlán volt a csillagjegye. Egész életében oroszlánszobrot tartott cigarettája és ollója mellett. „Oroszlán vagyok, és hozzá hasonlóan megmutatom a karmaimat, hogy megvédjem magam” – mondta.
Sírkövén is oroszlánok láthatók.
A fekete volt a kedvenc színe
Bár a fehér, a bézs, az arany és a piros szimbolikus volt Chanel számára, a fekete volt a kedvenc színe. Coco Chanel számára a fekete felfedte a nő ragyogását és hangsúlyozta a lényeget. Úgy vélte, hogy nincs klasszabb, mint egy kis fekete ruha.
Coco és Capel
Boy Capel egy gazdag angol bankár fia, angol pólós volt, aki, mint Chanel szerelme vonult be a köztudatba. 1909-ben ismerkedtek meg, akkoriban, mikor Coco Étienne Balsan kitartottja volt. Capel finanszírozta Coco Chanel első üzleteit. Stílusa inspirációt jelentett Chanel számára. Boy Capel 1919-ben autóbalesetben halt meg. Ekkor látták első és utolsó alkalommal sírni Chanelt.
„Vagy én is meghalok, vagy befejezem, amit közösen elkezdtünk” – mondta. És nem adta fel.
A kis fekete ruha, a parfüm, a nadrág és a kosztüm, a kézitáskák, kalapok, ékszerek – ezeket mind-mind Chanelnek köszönhetjük, aki méltán vált korunk egyik legmerészebb újítójává és a divat nagyasszonyává. Bár élete nem volt túl boldog, hatalmas sikere nem vitatható.
Vissza a cikkekhez